2018-19-ben megalapoztuk annak az un. Értéktárs közösségnek a felépítését, melyben az ideánk megvalósítható, előkészítettük a vállalkozás működésének jogi feltételeit, felépítettük a szakmai megvalósítás koncepcióját és terveit, megterveztük a megjelenésünket, kommunikációnkat és forrásbevonást, megkezdtük a készház rendszer fejlesztését és pilot épületeken való tesztelését.

2019. július 02-án Zsolt megalapította a SHTerra Otthonteremtő Kft-t. 

A Shterra Home építőipari vállalkozás kezdeti szakmai megvalósítói

  • dr. Hajdu Attila geotechnikus mérnök és Stverteczky Zsolt fejlesztő mérnök, a Shterra Home technológia alapjain 2018.06. hónaptól dolgoznak. Zsolt az ötletgazda, a szigetelést képező Shterra szalmapanel szabadalom tulajdonosa. Attila egy különleges alapozás technológiát dolgozott ki a Shterra épületekhez, mely a teljes rendszer részeként kerül szabadalmaztatásra.
    Zsolt és Attila olyan emberközpontú házat álmodtak meg, mely a benne élőkre minden tekintetben egészségesen hatnak.
  • Bihari Ádám építész és a Hegypásztor Kör Egyesület, valamint a Hagyományos Házépítő Kft. kezdettől fogva kíséri a fejlesztést, fő motivációjuk a hagyományos építőipari anyagok népszerűsítése és korszerű felhasználhatósága. Az ő érdekkörükben rendelte meg a Noé család az első Shterra falazatú családi házat, melyet Ádám tervezett.
  • Ekler Dezső építész, aki 2019. májusban elkészítette az első Shterra Home készház komplett kiviteli terveit. Munkáját felajánlásban tette a kezdeményezésnek, legfőbb célja, hogy segítse a Shterra házak környezetükben leginkább méltón illeszkedő megjelenését az épített tájban. Fontos szakmai együttműködő, s egyben további megrendelések közvetítője, mert megrendelőinek a Shterra Home technológiát ajánlja.
  • Baditz Márton, Baditz Mátyás, Szabó Gábor és Ott Róbert építőipari kivitelezők, az első Shterra kivitelezői csapat, akik már együtt dolgoztak Vasszéchenyben a Noé családnál és elkezdték a budakeszi épület megvalósítását. Szabó Gábor Zsolttal közösen fejlesztik a Shterra Home rendszer nyílászáróit.
  • Bukits Zoltán neves statikus, nagy figyelemmel és érdeklődéssel kíséri munkánkat.
  • Vörös György marketing szakember és Kocsis Zoltán grafikus kézbe vették az arculati és piacra lépés tervezését.